Tippek játékvezetéshez

Tippek játékvezetéshez, avagy hogyan tartsunk valóban profi módon közösségi programokat?
Ami a játékvezetőt illeti…

A játékvezetés: szerep. Rutint, felkészültséget, tudatos jelenlétet, folyamatos önfejlesztést és némi nyitottságot, érzéket igényel. Ugyanakkor játékvezetőként a személyiségünkkel dolgozunk és felelősséget vállalunk másokért. Fontos, hogy kellő önbizalommal és kipihenten, fizikailag jó állapotban vállaljuk a játékvezetést – például táborok animált programjai során. A játékvezetés valóban egyfajta vezetői szerep. Fontos, hogy pontosan vázoljuk a kereteket, a szabályokat és kompetenciánk alapján elfogadtassuk magunkat, mint irányítót a folyamatban.

És ami a játékot…

Minden játék másra jó, mást fejleszthetünk általa, illetve más célt érhetünk el vele. Ha játékokat szervezel és vezetsz, pontosan fel kell építened a sorrendet. Vannak játékok, amivel egyszerűen NEM kezdhetsz egy foglalkozást, mert szinte borítékolható a kudarc, és vannak olyanok, amelyek atombiztos sikert hoznak az első, legnehezebb percekben, és megalapozzák a szuper hangulatot, akármilyen fáradt is volt a csapat előtte.

Bemelegítő játékok

A bemelegítő játékok célja a hangulatteremtés, a merevség oldása, a lazítás, a ráhangolás, a humor, a társaság összekovácsolása. Jégtörő játékokra akkor lesz szükséged, ha a csapattagok vadidegenek egymás számára. Egy kis mozgás, egy kis nevetés, egy kis oldódás, egy kis izgalom. Ha lehet, játsszuk ezeket a szabadban! A szervezet oxigénnel való ellátottsága nő, a boldogsághormonjaink termelődnek… 

Energizáló játékok

Ezeket akkor érdemes bevetni, ha alacsony a társaság energiaszintje (pl. táborban ebéd után), vagy egy nehéz kihíváson van túl a csapat (pl. kötélpályás feladaton). A bemelegítő és energetizáló játékok egyszerűek, és mozgásos jellegűek.

A hagyományos versenyeztető játékok mellett tanítsunk olyan játékokat is, ahol csakis együttműködve születhet jó megoldás. Igazán jó hangulatot akkor tudunk kelteni, ha mi magunk is szívesen játszunk, és élvezzük a dolgot. Ugyanakkor mi nem szórakozásból vagyunk jelen. Fontos, hogy a játékvezető jól felkészült legyen. Írj magadnak játéklistát! Rendeld mellé a szükséges eszközöket, anyagokat. Ha nem vagy a játékvezetésben elég gyakorlott, készülj még alaposabban! Keress egy segítőt és vele beszéld át a tervezett játékokat, akár mondd fel hangosan a játékinstrukciókat! Így időben kiderül, ha valami nem világos!

Tervezéskor vedd figyelembe:
  • Mi a célunk? Csapatépítés? Ismerkedés? Oktatás? Személyiségfejlesztés? Vagy az, hogy kikapcsolódjunk és szimplán érezzük jól magunkat?
  • csoportlétszám
  • megfelelő játékok kiválasztása (tudásszint, kihívás – és sikerélmény kettőse)
  • csoporttagok életkora
  • előzetes tapasztalatok
  • a csoportkohézió szintje (összeszokott csapatról van szó? ismerik egymást a résztvevők?)
  • időkeret
  • lehetséges buktatók
  • eszközök

MINDIG LEGYEN ,,B” és ,,C” terved is! Soha nem tudhatod előre, melyik játék lesz a tuti befutó. Ha valami nem működik, válts rugalmasan, de azért ne add fel az első szájhúzogatásra. 

Mi a lényeg?

A fő szereped játékvezetőként a résztvevők aktivizálása, instruálása, a játéktanítás, a keretek megteremtése, a bevonás, a kedvcsinálás. Legyél te magad is lelkes és koncentrálj minden idegszáladdal a helyzetre, a jelen pillanatra. A megoldásokat bízd a csapatra, ne vonódj be túlságosan. A te funkciód az események elindítása és nem a megoldások tálcán kínálása.

Fő a biztonság!

A jó hangulat mellett elsődleges a biztonság! Ezt fizikai és lelki szinten is a Te feladatod biztosítani. A játékok kizökkentenek komfortzónánkból, érzékennyé tesznek. Fontos, hogy lelkileg ne sérülhessen senki, ezért is egyezzetek meg már az elején: a játékban való részvétel önkéntes. Ne erőltess semmit! Ha a csapat nem igényli a szervezett játékot, hagyd őket a szabad idejüket saját akaratuk szerint eltölteni.

Hogyan adjunk visszajelzéseket? 

Nem csak az a fontos, amit mondunk, hanem az is, hogyan! A résztvevőknek sokat jelent a testbeszédünk is – hitelesnek kell lennünk szavainkban és testünk jelzéseiben egyaránt.

Tanítsuk meg a csapatokat, hogy a játékban (jellemzően, általában) nem a versengés, és nem a győzelem a lényeg, hanem a KÖZÖS ÉLMÉNY, a felszabadult pillanatok öröme. Ha lehet, ne az egyéni teljesítményt, hanem a csoportot értékeljük – lehetőleg pozitívan!

Ne emeljünk a többiek fölé senkit, de inspiráljuk a résztvevőket! Az eredmény elismerésénél ne általánosan fogalmazzunk! Ahelyett, hogy azt mondanánk, „milyen okos vagy!”, fogalmazzunk inkább így: „ez egy kreatív/egyedi megoldás volt!”!

Fontos tanácsok 
  • A játékszabályok ismertetése során legyünk határozottak, meggyőzőek, pontosak, egyszerűek, tömörek!
  • Kérjünk visszajelzést arról, érthetőek-e a szabályok!
  • Az instrukciók ismertetését követően adjunk lehetőséget a kérdezésre!
  • Ha egy feladat kivitelezése nem tökéletes, jellemző a morgolódás, rosszabb esetben a bűnbak keresés. Ne hagyjuk, hogy a csoport bűnbakot csináljon egy résztvevőből!
  • Tárgyi jutalmak helyett adjunk „erkölcsi” jutalmat!
  • Az értékeléshez használjunk egyedi pontrendszert, például szép kavicsokat!
  • Mindig teremtsünk alkalmat a játékok és a feladatteljesítés csoportos elemzésére beszélgetőkörben, értékelőkörben!