A halogatásról

Vannak problémák, amelyek maguktól elmúlnak… Igen, ez igaz. Sokszor hiába küszködünk egy-egy feladattal, valahogy nem jutunk eredményre – és ha hagyjuk (feladjuk), mintegy varázsütésre megoldódik. Nagy tanulás… De mi van azokkal a feladatokkal, amelyeket tényleg nekünk kellene elvégeznünk és csak halogatjuk, tologatjuk?


Egész nap teszünk-veszünk, ám a nap végére mégis úgy érezzük, alig haladtunk előre? Az elintéznivalókat addig halogatjuk, míg végül óriási mennyiségben halmozódnak fel az orrunk előtt? Úgy érezzük, örökösen „el vagyunk úszva” a teendőinkkel? A problémával nem vagyunk egyedül. A halogatás az emberek többségére jellemző kártékony szokás.

A mindennapokban az egyik jellegzetes időkezelési probléma a halogatás. Mindannyiunknak ismerős a képlet: kitűzünk egy célt, vagy feladatot – esetleg mások tűzik ki azt számunkra, felkerül a listára, majd toljuk, toljuk odébb.

Miért káros a halogatás?

A halogatás = önkínzás? 

Az idővel való bánni tudás képessége fontosabb, mint hinnénk. Ha az idővel állandó versenyfutásban vagyunk, az nem jó jel. Minél jobban halogatjuk dolgainkat, annál frusztráltabbak leszünk és szabadidőnk is lecsökken. A határidő kötelez, az idő nem áll meg. Amit napközben nem tettünk meg, azt munkaidő után kell bepótolnunk. A feltorlódott feladatok bűntudatot okoznak, de valahogy mégsem sikerül Pató Pál mondatán túllépnünk: „Ej, ráérünk arra még!”

A halogatás a lehető legrosszabb önkárosító taktika. Kötelezettségeinket senki sem fogja helyettünk teljesíteni, ráadásul az önbizalmunknak sem tesz jót a tudat, hogy egy halom képzeletbeli szennyes vár ránk.

Miért halogatunk?

A halogatással a távolabbi jövőbe toljuk el az adott probléma megoldását. Miért? Hogy ne kelljen döntéseket hoznunk, szembesülni a helyzettel, így kisebb az esélye a tévedésnek. A másik ok, hogy valamiért szorongunk az adott feladattól. A halogatás tehát egyfajta védekező mechanizmus, jellegzetes struccpolitika: „Amíg nem foglalkozom vele, addig a probléma nincs is!” – hitegetjük saját magunkat.

Halogatás ellen önszabályozás?

Ahhoz, hogy ne zökkentsen ki bennünket semmi feladatvégzés közben, és ne vonja el más a figyelmünket, önszabályozást kell gyakorolnunk. Olyannak kell lennünk, mint egy célkövető rakétának, ami egészen céljáig repül. Ha azt elértük, elégedetten lazíthatunk. Az önszabályozás tehát egyfajta önkontroll a feladatmegoldásban.

Hogyan szabaduljunk meg a halogatás káros szokásától?   

  • Nézzük szembe vele, ha egyszerűen lusták vagyunk és győzzük le lustaságunkat!
  • Tudjuk le a „nemszeretem” feladatokat mielőbb!
  • Nézzünk szembe irracionális félelmeinkkel és söpörjük félre őket! Például: „Nekem ez nem fog menni!”
  • Vizsgáljuk meg, miért félünk az adott feladattól? Saját magunkat becsüljük alá, vagy a feladatot értékeljük túl?
  • Mi generáljuk az elvárásokat, vagy tényleg ezt kívánják meg tőlünk?
  • Dolgozzunk ki egy hatékony stratégiát az időbeosztásra.
  • Ne engedjük, hogy negatív gondolatok kísértsenek – szabaduljunk meg tőlük!
  • Kezdjük a legnehezebb feladatokkal és hagyjuk a végére a könnyebbeket.
  • A feladatmegoldásban legyünk gyakorlatiasak és gyorsak!

Merjünk dönteni!

A halogatás nem visz előre, csak hátráltat. Higgyünk magunkban, tudásunkban és megérzéseinkben, merjünk felelősséget vállalni döntéseinkért. Ne feledjük: a tett halála az okoskodás!


 [h1]ezt beteheted szövegként

Hozzászólások lezárva.