5 tipp csoportalkotáshoz

A véleményvonal

A módszerrel meg lehet vitatni egyes témákat, vagy legalábbis a vélemények jól látható módon megjelenhetnek. Elmondunk egy állítást. Pl. Én inkább édességet ennék egész életemben, mint sósat. A diákok egy képzeletbeli vonalon felsorakozva formálnak véleményt: akik egyetértenek az állítással, azok balra állnak, akik teljesen elutasítják, jobbra. Miután mindenki megkereste a helyét a két szélsőséges állásponthoz viszonyítva, behajlítjuk a vonalat, mint egy zippzárt és így hozzuk létre a párokat, akik a továbbiakban együtt dolgoznak. 

Párkeresés hang alapján

Mindenki kap egy képet, amelyen egy közlekedési eszköz / állat szerepel. Egy-egy képből kettő darab van, így pl. két medve lesz. Felsorakozik egymással szemben a két csapat-. Mindenki lehunyja a szemét, és a megfelelő közlekedési eszköznek/állatnak megfelelő hangot kiadva nekiindul, hogy megkeresse a párját. A játék tér- és időigényes, ezért szabadtéri programokhoz, táborokhoz, osztálykirándulásra javasoljuk.

Sorakozó!

Megadunk valamilyen szempontot, ami alapján a gyerekeknek adott idő alatt – visszaszámlálásra – fel kell sorakozniuk egy képzeletbeli vonalon. Lehet ez például a pólójuk, pulóverük színárnyalata, vagy a születési hónapjuk, a születésnapjuk dátuma (pl. 25-e), a keresztnevük kezdőbetűje. A játékot nehezíthetjük azzal, hogy sorba állás csak némán történhet. A párokat azután kijelölhetjük úgy, hogy az egymás mellett állók alkotnak párt, vagy behajlítjuk a sort és az ,,ellentétek” alkotnak párt.

Keveredj, állj meg, csoportosulj!

Klasszikus ez a csoportalakító módszer. A játékosok sétálgatnak a teremben. A játékvezető egy számra utaló gondolkodtató mondatot mond. Ennyi 2X2! vagy: ,,Ennyi magánhangzó van abban a szóban, hogy tulipán!” A játékosoknak gyorsan annyi tagú csoportot kell alkotniuk, amennyi az eredmény.  Játékvariáns 1: Kisebbeknél egyszerűsíthetünk az instrukciókkal: „Csoportosulj kettesével! Csoportosulj hármasával!” Játékvariáns 2: A játékot játszhatjuk zenére is. A gyerekek feladata, hogy négyesével összekapaszkodjanak, és amikor a zene elhallgat, elengedjék társaikat és új kvartetteket alkossanak.

Sudoku család

Talán akad a családban egy gyerekeknek szóló sudoku, amelyikben apa-anya-gyerek-cica-kutya figurák vannak. A gyerekeknek ezeket adjuk oda, és ezekkel alkotnak családokat.