Tippek az érzelmi intelligencia fejlesztéséhez

A sikeres társas kapcsolatok egyik alapja az érzelmi intelligencia, vagyis a saját és mások érzelmeinek felismerése, tudatosítása és pozitívba fordítása. A jó hír az, hogy az érzelmi intelligencia fejleszthető. Íme néhány játék az EQ fejlesztéséhez.

Ne dobj ki!

Írjunk fel tárgyakat egy-egy kis cetlire. Pl. számítógép, íróasztal, pohár, stb. Minden résztvevő kap egy cetlit. A keretmese szerint nagytakarítást végzünk és néhány tárgyat ki kell dobnunk otthonról. A résztvevők lesznek a tárgyak, akiknek meg kell győzniük ,,gazdájukat”, hogy ne dobja ki őket. Érvelniük kell, hogy miért fontosak a számára. Pl. Ha szomjas vagy, csak rám számíthatsz, ne dobj ki! A ,,gazda” lehet egy másik diák vagy kolléga. A gazda végül dönt, kit tart meg – de persze megtarthat mindenkit! Szabály: a tárgy nem mondhatja ki, micsoda ő.

Titkos kapu

Egy játékos kimegy, ő az eltévedt vándor. A többiek körben állnak, ők a varázserdő fái. Megállapodnak abban, hogy hol lesz a varázserdő kijárata, hol van a kapu. Ahol a kapu van, ott a két egymás mellett álló játékos a két kapuőr. Bejön a kiküldött játékos és lassan körbejár, mindenki szemébe belenéz. Beszélni tilos, fejet rázni, bólogatni tilos. Csak a tekintet beszél. Aki nem kapu, az azt jelzi a testbeszédével, hogy ott nincs kijárat, kár próbálkozni. Elutasítóan, ridegen kell néznie. (Ez sem mindig könnyű ám! ) A két „kapuőrnek” bizalmat sugározva kell néznie, hívogatnia a vándort. A feladat kitalálni a tekintetekből, hogy hol a kapu. Csodálatos, érzelmes játék. 

Bizalomjáték (Navigátor)

Kooperatív játék kicsiknek és nagyoknak. Párokat alkotunk. Bekötött szemű társát egy gyermek végigvezeti a termen, akár akadályok (pl szék, asztal) közt. Szabály: az egyik gyermek csak társa könyökét foghatja és szóban navigálhatja őt: ,,Most egy kicsit fordulj jobbra! Menj egyenesen néhány lépést…”. Cél: társak közti bizalom építése, bal-jobb irányok, térbeli tájékozódás, egyensúlyérzék, figyelemkoncentráció fejlesztése.

ID-100166288

Csukott szemmel is megtalállak!

A gyerekek körben állnak, lehunyják a szemüket, majd maguk elé nyújtott karral lassan elindulnak egymás felé. Akit elsőként megérintenek, az lesz a párjuk. A játékot úgy is játszhatjuk, hogy előre megbeszéljük a párokat, akik maguk közt egy jellegzetes állathangot kiadva megkeresik egymást a teremben. Cél: auditív lényegkiemelés, differenciálás fejlesztése, térbeli orientáció, a testséma tudatosítása, egyensúlyérzék fejlesztése, önbizalom, figyelemkoncentráció, empátia kialakítása.

Ments meg, január!

Mindenki körben elmondja, melyik hónapban született. A játékvezető gyorsan hónapokat sorol – sorban vagy összevissza. Az, aki az adott hónapban született, lassan kezd leguggolni. Ha egészen leguggol, kiesett. Társai úgy ,,menthetik” meg, hogy megérintik. Igen szép, empátiát, érzelmi intelligenciát, közösséget fejlesztő játék.

Segíts, hogy még több szülőhöz és pedagógushoz eljuthassunk tippjeinkkel, játékötleteinkkel! Lájkolj bennünket a Facebookon! Köszönjük. 

Tökéletes nap

Csapatokat alakítunk. A keretmese szerint a csapatok elitalakulatok, akiknek minden pénze és lehetősége megvan arra, hogy megszervezzék egy különleges személy számára a Tökéletes napot. A csapatoknak kis cetliket adunk a különleges személyről: pl. ,,Egy idős néni, aki a belvárosban egyedül él.” ,,Egy nemlátó 8 éves kisfiú.” ,,Egy igen szegény ötgyermekes család.” Adjunk időt a csapatoknak ötletelésre, jegyzetelésre, majd sorban mutassák be a projekteket, amelyeket a többiekkel közösen értékelünk.

Ebédelj velem, ha tudsz!

A gyerekeket ebédhez ültetjük, majd közöljük velük, hogy különleges kihívás vár rájuk: egymásra figyelve, összehangolva kell ebédelniük. Ezután körbemegyünk és egy madzaggal összekötjük az egymás mellett ülők kezét, a jobb kezeket a ballal. Vicces ebédelés lesz! Táborokba vagy bulikba ajánljuk, nem a szürke menzás napokra. 🙂
tabor fenyő3