Hogyan fejleszd játékosan az érzelmi intelligenciát?

Hogyan fejleszd játékosan az érzelmi intelligenciát? A válaszunk néhány szuper jó játék felnőttekkel és gyerekekkel egyaránt.


Ne dobj ki!

Írjunk fel tárgyakat egy-egy kis cetlire. Pl. számítógép, íróasztal, pohár, stb. Minden résztvevő kap egy cetlit. A keretmese szerint nagytakarítást végzünk és néhány tárgyat ki kell dobnunk. A résztvevők lesznek a tárgyak, akiknek meg kell győzniük “gazdájukat”, hogy ne dobja ki őket. Érvelniük kell, miért fontosak a számára. Pl. Ha szomjas vagy, csak rám számíthatsz, ne dobj ki! A “gazda” lehet egy másik diák vagy kolléga. A gazda végül dönt, kit tart meg – de persze megtarthat mindenkit! Szabály: a tárgy nem mondhatja ki, micsoda ő.


Titkos kapu

Egy játékos kimegy, ő lesz az eltévedt vándor. A többiek körben állnak, ők a varázserdő fái. Megállapodnak abban, hogy hol lesz a varázserdő kijárata, hol van a kapu. Ahol a kapu van, ott a két egymás mellett álló játékos lesz a két kapuőr. Bejön a kiküldött játékos és lassan körbejár, mindenki szemébe belenéz. Beszélni tilos, fejet rázni, bólogatni tilos. Csak a tekintet beszél. Aki nem kapu, az azt jelzi a testbeszédével, tekintetével, hogy ott nincs kijárat, kár próbálkozni. Elutasítóan, ridegen kell néznie. (Ez sem mindig könnyű ám! :)) A két „kapuőrnek” bizalmat sugározva kell néznie, hívogatnia a vándort. A feladat kitalálni a tekintetekből, hogy hol a kapu. Csodálatos, érzelmes játék.


Tökéletes nap

Csapatokat alakítunk (csoportalakító módszerek a Tippek kooper csoportra alatt!). A keretmese szerint a csapatok elitalakulatok, akiknek minden pénze és lehetősége megvan arra, hogy megszervezzék egy különleges személy számára a Tökéletes napot. A csapatoknak kis cetliket adunk a különleges személyről: pl. ,,Egy idős néni, aki a belvárosban egyedül él.” ,,Egy nemlátó 8 éves kisfiú.” ,,Egy igen szegény ötgyermekes család.” Adjunk időt a csapatoknak ötletelésre, jegyzetelésre, majd sorban mutassák be a projekteket, amelyeket a többiekkel közösen értékelünk.


Ments meg, január!

Mindenki körben elmondja, melyik hónapban született. A játékvezető gyorsan hónapokat sorol – sorban vagy összevissza. Az, aki az adott hónapban született, lassan kezd leguggolni. Ha egészen leguggol, kiesett. Társai úgy ,,menthetik” meg, hogy megérintik. Igen szép, empátiát, érzelmi intelligenciát, közösséget fejlesztő játék.


Csukott szemmel is megtalállak!

A gyerekek körben állnak, lehunyják a szemüket, majd maguk elé nyújtott karral lassan elindulnak egymás felé. Akit elsőként megérintenek, az lesz a párjuk. A játékot úgy is játszhatjuk, hogy előre megbeszéljük a párokat, akik maguk közt egy jellegzetes állathangot kiadva megkeresik egymást a teremben.


Vezess engem!

Párokat alkotunk. Az egyik tag behunyja a szemét, a másik vezeti a teremben, miközben a többiek is jönnek-mennek. A kör végén cseréljünk szerepet és beszélgessünk arról, ki mit érzett, melyik szerep állt hozzá közelebb. Érdekes lesz!